funiQ logo

Nagyharsány

A Szársomlyó ölében fekvő község egy igazi gyöngyszem, akár az elhelyezkedését, történelmét, kulturális életét vagy a természeti kincseit nézzük.

Szársomlyó, az előtérben Nagyharsánnyal
Szársomlyó, az előtérben Nagyharsánnyal

Itt található egy elhagyott kőbányában a Nemzetközi Szoborpark, ahol hazai és külföldi művészek több mint száz szobra látható szabadtéren. A település és a szoborpark a központi helyszíne a népszerű Ördögkatlan Fesztiválnak.

Ha a népi építészet érdekli a látogatót, a pincesoron bőven akad helyi védettségű présház, pince.

A Szársomlyó Természetvédelmi Terület az egyetlen magyarországi lelőhelye a fokozottan védett magyar kikericsnek. 

A település környékén zajlott 1687-ben az a csata, amely véget vetett a török hódoltságnak. Augusztus 12-én a Lotaringiai Károly herceg vezette 60 000 fős császári sereg jelentős győzelmet aratott a Szulejmán nagyvezír vezette 80 000 fős török sereg felett. Ez a csata vetett véget a törökök 150 éves magyarországi uralmának. Van aki úgy tudja, a település a győzelem utáni örömteli harsonázásról kapta a nevét, de valószínűbb a másik magyarázat, miszerint a hegységet hajdan beborító hársfákról nevezték el a nagyközséget.

Túraajánlatok

Látnivalók

Református templom

A község műemlék református temploma XIII. századi eredetű, a román stílusú templomot a XV. században keleti irányban gótikus szentéllyel bővítették. A hajót 1782-ben barokk stílusban átépítették, a tornyot 1900-ban emelték. Eredeti, román kori kapuját és a déli oldal három, lőrésszerű ablakát az 1978-as restauráláskor találták meg.

A szentély boltozatát több rétegű freskó borítja, amelynek első rétege a XVI. század második feléből, második rétege pedig a XVII. századból való. 

templombelső reneszánsz falfestményekkel
Templombelső reneszánsz falfestményekkel

Sztárai Mihály mellszobra

A templom előtt áll Nyírő Gyula szobra a református hittérítő Sztárai Mihályról. A prédikátor 1560 körül a reformáció kálvinista tanait terjesztette ezen a vidéken.

A nagyharsányi csata emlékműve

A török elleni 1687. augusztus 12-i győzelem emlékére állították.

Szoborpark

A Szársomlyó keleti végén, egy felhagyott kőbányában kapott helyet a Siklósi Nemzetközi Szobrász Szimpozion műhelye és a Nemzetközi Szoborpark, ahol hazai és külföldi művészek több mint száz szobra látható. A szoborpark május 15-e és október 15-e között látogatható.

A szoborparkhoz kapcsolódó alkotóházat a Gyimóthy-villában rendezték be.

szoborpark
Szoborpark

Ördögkatlan Fesztivál

A település kiemelt rendezvénye a Kisharsánnyal, Palkonyával és Beremenddel közösen szervezett összművészeti fesztivál, amely 2008-as indulása óta napjainkra az ország egyik legnépszerűbb rendezvénye lett.

Táncsics Mihály emléktáblája

1848-ban a község Táncsics Mihályt akarta képviselőnek megválasztani. A nincstelen Táncsicsnak erre azonban semmi esélye nem volt. Ekkor Tarnóczy Dániel, Nagyharsány főbírája birtokainak felét Táncsicsnak ajándékozta, így juttatva őt képviselőséghez.

Nagyharsányi Helytörténeti Gyűjtemény

Az általános iskola területén található kiállítás számos érdekességet mutat be Nagyharsány múltjából. A kiállítás előzetes bejelentkezés után látogatható.

Pincesor

A Kolónia utca 222. sz. alatti présház és pince a népi építészet egyik szép példája.

Szársomlyó Természetvédelmi Terület

A Szársomlyó 442 méteres magasságával a Villányi-hegység legmagasabb tömbje. Neve egy régi magyar szóból („szár”) ered, melynek jelentése kopasz. sziklás felszíne miatt az itt élők „ördög szántotta hegy”-nek nevezték.

A hegy déli előtere már 3000 éve lakott, a rómaiak is emeltek itt várost, a csúcson pedig az 1200-as évektől vár állt, mely a török hódoltság alatt pusztult el, mára csak az egykori várfalak maradványai láthatók. 1910-től intenzív mészkőbányászat folyt a hegy területén, a régebbi, keleti bányát 1967-től fogva szobrászok vették birtokukba, művésztelepük a mai napig működik. 1936 és 1944 között bauxitot is bányásztak, jelenleg csak a hegy nyugati oldalán található kőbánya működik.

A területen jelentősen eltérő mikroklimatikus viszonyok jöttek létre a déli és északi oldalon. A két oldal között a déli órákban akár 10-20 ºC-os különbség is lehet. A déli, szubmediterrán klímájú területen zoológiai és botanikai ritkaságok fordulnak elő. A hegyen 75 védett növényfajt találtak, közülük 4 faj Magyarországon kizárólag itt fordul elő. A Természetvédelmi Terület legfőbb értéke a Magyarországon csak itt előforduló, fokozottan védett magyar kikerics. A védett terület nagysága 224,3 hektár. A hegy fokozottan védett, látogatása csak a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai által szervezett, szakvezetett túrán lehetséges.

magyar kikerics
Magyar kikerics

Magyar kikerics

A Villányi-hegység területének felét még természetes állapotban lévő növénytakaró borítja. Az eredeti növényzettel főként a meredekebb lejtőkön találkozhatnak a látogatók. A hegység enyhe éghajlata miatt a környező tájból védett szigetként emelkedik ki. Számos növényfaj élte itt túl a legutóbbi jégkorszak során az eljegesedést. Ilyen növény a fokozottan védett, a Szársomlyó legismertebb növénye a magyar kikerics is, mely itt éri el elterjedési területének északi határát és az országban máshol nem is fordul elő. A magyar kikerics Magyarország legkorábban nyíló virágai közé tartozik, gyakran már januárban virágzik, mert a mészkő hamar felmelegszik. Legfeljebb 20 cm magas, hatszirmú, fehér vagy halványrózsaszín virágú növény. A Villányi Borvidék címernövénye.  Az első, hatóságilag is védett növény Magyarországon, védettséget 1944-ben hirdették ki. Eszmei értéke 100 ezer forint.

Ördögszántás

A Szársomlyó növényzettel alig borított mészkőfelszínét (karrmezőt) a helybeliek ördögszántásnak hívják. A keletkezéséről szóló monda szerint élt Nagyharsányban egy özvegyasszony és annak Harka (Harkány) nevű lánya. Az ördögnek megtetszett a lány és feleségül kérte az özvegyasszonytól. Az asszony nem akarta lányát az ördögnek adni, ezért egy teljesíthetetlen feltételhez kötötte a házasságot. Az ördögnek egy éjjel alatt, kakasszóig fel kellett szántania a hegyet. Az ördög hat pár fekete macskával az esti harangszókor el is kezdte a szántást. Éjjel az asszony látta, hogy az ördög szinte a teljes hegyet felszántotta már, megijedt, hogy elveszti a lányát és elkezdett kukorékolni. A kakasok ettől felébredtek, és elkezdtek kukorékolni. Az ördög mérges lett, eldobta ekéjét (abból lett a beremendi hegy), kirázta csizmájából a földet, (abból lett a Göntér- és Siklósi-hegy) és bebújt a föld alá. Ahol a föld alá bújt, most is kénes forrás fakad, amit a lány után Harkánynak hívnak. A felszántott hegy pedig ott maradt a sziklákon a macskák körmeinek nyomával.

Ördögszántás a Szársomlyón
Ördögszántás a Szársomlyón

Nagyharsányi Kristálybarlang

A 2001 óta fokozottan védett, 600 méter hosszú barlangot 1994-ben, a Nagyharsányi kőbánya területén, bányászat során fedezték fel. A barlang járatai a mélyből feltörő meleg vizek hatására alakultak ki. Földtani, ásványtani értékei miatt védettséget élvez. A Magyarországon egyedülálló, különleges képződmények (cseppkövek, borsókövek, aragonittűk) védelme érdekében csak engedéllyel és szakvezetői kísérettel látogatható.

Szolgáltatások

Szálláshelyek:

Aralica Apartmanház

Cím: 7822 Nagyharsány, Kossuth utca 38.
Tel.: +36 30 7375 482, +36 30 2767 983
E-mail: info@aralica-apartman.com
Web: www.aralica-apartman.com

Schmieder – Saád vendégház

Cím: 7822 Nagyharsány, Petőfi u. 50.
Tel.: +36 30 2889 821
E-mail: schmieder.jozsef@gmail.com

Weisz Pincészet és Vendégház

Cím: Villány, Remete dűlő
Tel.: +36 72 492 275, +36 30 4151 480
E-mail: rocky820214@citromail.hu

Ősi Vendégház

Cím: 7822 Nagyharsány, Ságvári u. 34.

Vin Art Pincészet

Cím: 7822 Nagyharsány, Kolónia sor 56.
Tel.: +36 30 6964 642
E-mail: info@kochboraszat.hu
Web: www.vinart.hu

Jakab Norbertné

Cím: 7822 Nagyharsány, Kossuth L. u. 33.

Kovács István

Cím: 7822 Nagyharsány, Kossuth L. u. 80.

Kerékpárkölcsönzők:

Aralica Apartmanház

Cím: 7822 Nagyharsány, Kossuth utca 38.
Tel.: +36 30 7375 482, +36 30 2767 983
E-mail: info@aralica-apartman.com
Web: www.aralica-apartman.com

Vendéglátóhelyek:

Gyöngy Söröző

Cím: 7822 Nagyharsány, Kossuth utca 70.

Története

Területe már igen régóta lakott: a rézkorból és a vaskorból is találtak emberi telepet a környéken. A római korból számos lelet került elő: agyagkorsó, bélyegzővel ellátott tégla, sírtégla és tetőcserép.

A községtől keletre, a villányi országút mellett a II–IV. századból való római villát és fürdőt tártak fel a régészek 1961–63 között. A népvándorlás korából 86 sírból álló avar temetkezési hely került elő a környékről.

1249-ben IV. Béla a falut Miklós dubichai grófnak adományozta, aki a Szársomlyón várat építtetett, amelyből mára csak néhány falmaradvány maradt. Ebben az időben „Harsan” néven említették az írások. Neve – Kisharsányhoz hasonlóan – a hárs(fa) kicsinyítőképzős alakjából származik.

Templomát a XIII. században Szent Borbála tiszteletére szentelték fel, az 1333-as pápai tizedlajstromban említik. A török időkben sem néptelenedett el, de lakossága református hitre tért, a templomot ők használták.

Nagyharsány környékén zajlott le 1687-ben a Szent Liga és a török had közötti csata, amely Magyarország végső felszabadulását jelentette, és véget vetett a 150 éves török uralomnak. A környék legnépesebb települése volt a törökök kiűzése után.

A XIX. század közepétől lassú ütemben német és szláv lakosság települt be, de mind a mai napig megmaradt többségében magyarnak.