funiQ logo

Bokor – Kutasó (gyalog-, kerékpáros-, lovastúra)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 4,5 km
Össz. emelkedő:  48 m
Össz. lejtő: -41 m
Magasság max.: 283 m
Magasság min.: 240 m

Bokor – Kutasó (4,51 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Bokorról a táblától indulva a településtábla után jobbra kell fordulnunk, itt egy földút vezet a dombon keresztül. A négy irányba tartó elágazáshoz érve balra kell fordulnunk, ahol a Szuha-patakkal párhuzamosan, majd egy kisebb szakaszon annak partjához közel, később egy rajta átvezető hídon kell átmennünk. Utunkat a híd után folytatva a földúton egy szénatároló, a focipálya, művelődési ház és a buszmegálló mellett elhaladva beérünk a falu központjába, ahol a Kossuth térre megérkezve megtaláljuk a Zöldutas táblát. 

látkép
Bokor látképe Fotó: Cserhát Natúrpark ©

KutasóBokor (4,51 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Ez az útvonal a táblától a buszmegálló és a focipálya felé indul el, menet közben pedig egy lovarda és egy szénatároló telep mellett is elhaladunk. Földúton hagyjuk el Kutasó területét, ami egy hídon átgyalogolva egy szakaszon a Szuha-patak mentén megy, majd azzal párhuzamosan haladunk tovább. A négyes elágazóhoz érve jobbra fordulunk, ahol egy dombon átsétálva már láthatjuk Bokor határát. A főúthoz érve balra már be is érünk a településre, ahol a Zöldutas táblát már meg is pillanthatjuk jobb kézre, a fák között.

palóc kemence
Palóc kemence Kutasó központjában Fotó: Cserhát Natúrpark ©