funiQ logo

Szent Miklós-templom, Magyarnándor

A dombon álló római katolikus templom helyén régen egy középkori templom állt, amelyet szintén Szent Miklós tiszteletére szenteltek fel. A mai, klasszicista stílusú templom építését Poroszkay János nándori születésű kanonok, főesperes jelentős anyagi juttatással segítette.

A templom alapkövét 1855-ben tették le, Carolus Duliczky építőmester vezetésével, akit azonban a három éves építkezés alatt Kanizsai Alajos váci uradalmi építész váltott fel. A Szent Miklós-templomot 1858-ban szentelték fel, főoltárképét, amely Szent Miklóst püspöki díszöltözetben ábrázolja, Poroszkay Péter romhányi esperes ajándékozta a templomnak.

A templom mellett található kőből épült harangtorony a XVIII. század végéről származik. A jelenlegi római katolikus templom mögött található a helyi temető.

Az épület előtt lévő kőkeresztet 1905 tavaszán állíttatták a helyi lakosok adományaiból, a templom kertjében pedig egy, a XVIII. századból származó Nepomuki Szent János-szobor áll.