A község környéke valóban ősidők óta lakott. 1951-ben az egyik murvabányában csonteszközökre bukkantak, amelyekkel az ősember vörös agyagot bányászott, valószínű kultikus célokra. Az eszközök a jégkorszak végén élt, azóta kihalt állatok csontjaiból készültek, ma a veszprémi múzeumban láthatók. Római és avar sírokat is tártak fel a környéken.

A falu első írásos említése 1138-ból való, Luas néven. Kezdetben a mindenkori királyné birtoka, később nagyobb részt egyházi birtok lett. A török időkben majdnem teljesen elnéptelenedett, a Rákóczi-szabadságharc idején lakóinak egy része a szőlőhegyre, földbe vájt kunyhókba költöztek. A XVIII. században sok református lakos elvándorolt a káptalan üldözése elől. A XIX. században ismét református többség alakult ki, iskolájuk 1856-tól működött, templomukat azonban csak 1910-ben emelték.