funiQ logo

Vál

Fejér megyei község, a Váli-völgy közepén található. A településtől nem messze található Antali erdőben lévő erdészházban töltötte gyermekkorának jelentős részét jeles költőnk, Vajda János. Tiszteletére emléktáblát helyeztek el és emlékmúzeumot hoztak létre.

tájkép

Túraajánlatok

Látnivalók

Ürményi-kastély és parkja

A XVIII. század végén épült, copf stílusban. Ma ez Vál egyik legismertebb nevezetessége.

A kastély 1878-ig az Ürményi család birtokában volt. Azonban 1878-ban arra kényszerültek, hogy eladják a kastélyt, amit aztán Dréher Antal vásárolt meg. Azóta több funkciót is betöltött a kastély, de ma zárva van, nem használják.

Ürményi-kastély
Ürményi-kastély Fotó: funiQ

Ürményi-mauzóleum

Az épület a katolikus temetőben található.

Ürményi-mauzóleum
Ürményi-mauzóleum Fotó: funiQ

Hétfájdalmú Szűz templom

A római katolikus templom 1819-1824 között épült torony nélkül, klasszicista stílusban. Tornya a középkori templomból származik, padjai pedig népies copf stílusban készültek.

Hétfájdalmú Szűz templom
Hétfájdalmú Szűz templom Fotó: funiQ

Református templom

A neoromán stílusú templom 1929-ben épült, ugyanabban az évben szentelték fel.

Váli Református Egyházközség temploma
Váli Református Egyházközség temploma Fotó: funiQ

Vajda János szülőháza

A ház Váltól 3 kilométerre található az Antali erdőben. A költő ugyan nem itt született, de ezt a házat tekintette szülőházának. Verseiből is kitűnik az, hogy mennyire szerette azt a házat, ahol gyermekkorának jelentős részét töltötte.

A házban jelenleg időszakos helytörténeti, illetve Vajda-kiállítás látható.

Vajda János szülőháza
Vajda János szülőháza Fotó: funiQ

Vajda János szobor

A posta épülete előtt található szobor Holló János alkotása.

Vajda János szobor
Vajda János szobor Fotó: funiQ

Egyéb látnivalók: Annamajor vízház, Pogányvár, Csonkatorony és plébániaház, Szentháromság-szobor, Nepomuki Szent János-szobor, régi óvoda, Tűzoltó és Községi emlékház.

Annamajor vízház
Annamajor vízház Fotó: funiQ
Csonkatorony
Csonkatorony Fotó: funiQ
Tűzoltó és Községi Emlékház
Tűzoltó és Községi Emlékház Fotó: funiQ

Szolgáltatások

Szórakozás

Vajda János Emlékház

Cím: 2473 Vál, Antal puszta
Tel.: +36 22 243 297

Ürményi mauzóleum

Cím: 2473 Vál, Szt. István tér Katolikus temető

Szállás- és vendéglátóhelyek

Válvölgye Étterem és Pizzéria

Cím: 2473 Vál, Vajda János utca 37.
Tel.: +36 20 201 1397, +36 22 243 134
Web: www.valvolgyeetterem.com
Völgy pizzéria

Váli-Vendégház

Cím: 2473 Vál, Damjanich u. 8.
Tel.: +36 20 201 1397
Web: www.fatosz.eu/szallashely

Váli-völgyi Pihenőház

Cím: 2473 Vál, Damjanich u. 124.
Tel.: +36 23 337 780, +36 20 428 8469, +36 20 974 1913
Web: www.valipihenohaz.uw.hu

Váli Vadászház

Cím: 2473 Vál, Antali erdő
Tel.: +36 22 510 550, +36 30 348 9288
Web: www.vadex.hu/turizmus-erdei-iskola/vadaszhazaink

Turisztikai információ

Völgy Vidék Közösség

Cím: 2473 Vál, Vajda J. u. 36. II. em.
Tel.: +36 22 243 124
Web: www.volgyvidek.hu

Története

Az előkerült kőkorszaki, bronzkori, kora vaskori és római ill. népvándorlás-kori leletek arra engednek következtetni, hogy a települést a kőkorszaktól kezdve folyamatosan lakták.

A honfoglalásig a megye teljes területe az Árpád családbeliek tulajdona volt. A falut valószínűleg Árpád unokájáról, Vaálról nevezték el.

1166-ban az ercsi kolostornak adományozzák a falu egy tizedét. Ekkor Vál a Veszprémi Püspökség része volt. A kéziratokból kiderül, hogy 1433-ban már templom is állt a településen.

A községet 1479-ben “Wal”-ként, 1500-ban “Waly”-ként említik. 1494-ben Somi Józsa a földesúr, akinek az örökösei 1518-ban Vál felét eladják Sárkány Ambrusnak tízezer tallérért. 1527-ben Sárkány Ferenc és Somogyi Ferenc összetűzésbe kerül a község tulajdonát illetően. Ugyanebben az évben I. Ferdinánd elkobozza a községet Somogyi Ferenctől és Székesfehérvárnak adományozza. 1579-ben a református Jakusits Ferenc, a győri várkapitány kapta meg a települést.

országzászló
Országzászló Fotó: funiQ

Földrajzi fekvésének köszönhetően Vál fontos stratégiai pontnak számított. A török időkben jól alakult a település sorsa, - ekkor szultáni hász-birtok volt - gazdasága virágzott (gabonatermesztésben, ipari tevékenységekben).

A török idők után Jezsuiták kapták meg a helyet. Ezután Mária Terézia a birtokot Ürményi József státus-miniszternek ajándékozta, aki 1781-ben kéri a település mezővárossá való emelését.

Az 1800-as évekre a család elszegényedett, ezért részletekben elkezdték eladni Vált. 1878-ban Dréher Antal veszi meg a birtokot, akitől aztán a fia örökli meg.

1945 előtt járási székhely volt. 1945 után megalakult a városi jegyzőség, 1959-ben termelőszövetkezet alakult a településen, 1961-ben pedig Vajda János emlékmúzeum nyílt a kastélyban.