funiQ logo

Tótszerdahely

Tótszerdahely Zala megyében található község. A település közvetlenül határos Horvátországgal. A falutól 1 kilométerre folyik a Murva folyó, amely egyben a két ország közötti határvonalnak is számít.

Túraajánlatok

Látnivalók

Mura folyó A hajdani történelmi határ ma ismét az a szeszélyesen kanyargó folyó, ami az itt élő szlovén, magyar és horvát embereket összeköti. Magyarországon 48 km hosszan követhetjük a Murát, míg végül Zala és Somogy megye határán beletorkollik a Drávába.

Fedák kúria

A község ékkövének számít a nemrég felújított Fedák-kúria. Az önkormányzat majdhogynem bontásra ítélte, amikor az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program keretén belül mégis sikerült pénzhez jutni, így a kúriát sikerült felújítani. Ezáltal sikerült megmenteni a település legősibb épületét.

Fedák-kúria
Fedák-kúria Fotó: MTDMSz/Cartographia ©

A Fedák-kúria felújításával sikerült egy olyan kulturális központot létrehozni, ahol rendezvények, szemináriumok, konferenciák és képzések valósulhatnak meg. Az idelátogatók nagy érdeklődéssel látogatják a kúriát.

Története

A települést először 1370-ben említik Zeredahel, Zerdahel, 1697-ben Tott Szerdahel, 1790-ben pedig már Tótszerdahely néven. A tót előtag a szláv, horvát eredetet jelzi. A "szerdahely" pedig a szerdánként tartott vásárra utal.

A  XIV. században a Szentkálmáni és a Szentmihályi család birtoka (több család is részesült a település bizonyos részeiből). 1469-ben a murvai rév a Bánffy család tulajdona volt. Valószínűleg a halászat is a család kizárólagos jogkörébe tartozott (1511-ben Bánffy János feljelentést tett a lakosok ellen, akik a Mura partján halfogó létesítményt emeltek).

A település a török hódoltságok idején fogságba került és elpusztították. 1690-ben ismét felégették Szerdahelyt.

Ma a települést nagyrészt horvát anyanyelvűek lakják, akik mai napig őrzik hagyományaikat. Tótszerdahelyen ma kb. 1200-an élnek, a betelepült magyarság száma elenyésző.

Az 1900-as évek után teljesen kiépült a település infrastruktúrája.