Az Alföldnek ez a vidéke már az újkőkortól lakott volt, a népvándorlás korából pedig gazdag leletanyag is felszínre került (jazig és szarmata). Abádszalók az egykori Tiszaabád és Tiszaszalók egyesülésével jött létre. Abádszalók "abádi" része református vallású volt, a "szalóki" rész pedig katolikus. 1849-től a két településrész többször is egyesült majd szétvált, míg végleges egyesülésre 1896-ban került sor. Először Anonymus említi a mai Abádszalók települést, Abád néven, mint Thonuzaba besenyővezér birtokát és mint fontos tiszai átkelőhelyet. A legenda szerint I. (Szent) István Thonuzabat feleségével együtt a révnél élve eltemettette, mivel nem akart megkeresztelkedni. Abádszalók másik elődjének, Szalók falunak a neve török eredetű és minden bizonnyal a honfoglalás kori Szalók (Zaluch) személy- és nemzetiségnévből alakulhatott ki.

Abádszalók már 1271-től sűrűn előfordul az oklevelekben. Történelmének sötét fejezetére utal, hogy 1703-ban már nem is említik faluként bár 1697-ig folyamatosan lakott hely volt. A pusztulás után kb. 1717-től indult meg újra az élet Abádszalók településén. Abádszalók történelme során mindig mezőgazdasági jellegű gazdasággal rendelkezett, az ipar kialakulásának nem voltak meg a feltételei, bár ennek ellenére 1740-ben Orczy László 44 német iparoscsaládot telepített Abádszalók környékére. Leszármazottaik, már magyarként ma is itt élnek, és sokan közülük folytatják őseik egykori mesterségét. A gyékényszövéshez és a kosárfonáshoz a Tisza bőségesen biztosított gyékényt és nádat. A halasi csipkeház segítségével pedig sokan tanulták meg a csipkeverés mesterségét, ami még 40-50 évvel ezelőtt is fontos megélhetési lehetőségnek számított. Abádszalók ma is több népi iparművész alkotó és lakóhelye.